A Képviselő-testület 2018. szeptember 18-án (kedd) 8 órakor tartja soron következő nyilvános ülését. Az ülés meghívója és a kiküldött előterjesztések megtekinthetők itt:Testületi.pdf
Letölthető nyomtatványok:
Az avar és kerti hulladékok égetéséről szóló 8/2007. (V.10.) önkormányzati rendelet 5.§-a úgy rendelkezik, hogy a kerti hulladékok égetése csak október 1. és április 30. közötti időszakban - szombat, vasárnap kivételével - naponta 9-16 óra között engedélyezett.
A leírtak alapján május 1-től szeptember 30-ig tilos belterületen a kerti hulladék égetése.
Felsőpáhok Önkormányzata Képviselő-testületének az egyes tiltott, kirívóan közösségellenes magatartásokról 11/2017.(VII.20.) önkormányzati rendelete 9. § h) pontja szerint tiltott, közösségellenes magatartást valósít meg, aki avar és kerti hulladékok nyílt téren történő égetését nem a helyi önkormányzati rendeletben foglaltak szerint végzi.
Az e rendeletben meghatározott tiltott, kirívóan közösségellenes magatartás elkövetőjével szemben természetes személyek esetén ötezer forinttól kétszázezer forintig, jogi személyek és jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetek esetén tízezer forinttól kétmillió forintig terjedő közigazgatási bírság szabható ki.
Előzetesen engedélyeztetni kell a tűzvédelmi hatósággal a külterületen lévő, lábon álló növényzet, tarló, illetve a növénytermesztéssel összefüggésben keletkezett hulladék szabadtéri égetését (úgynevezett irányított égetés). Mellékelten közzétesszük a BM Katasztrófavédelmi Főigazgatóság ezzel kapcsolatos tájékoztatóját is, valamint az irányított égetéshez kapcsolódó kérelem nyomtatvány mintáját.
HIRDETMÉNY
Tisztelt Lakosság!
2018. május 2-án szerdán 16:00-tól
LAKOSSÁGI FÓRUMOT tartunk a településen.
Helyszíne:Művelődési Ház 8395 Felsőpáhok Szent I. u. 74.
Témája:Településképi arculati kézikönyv és Településképi rendelet
A község teljes közigazgatási területére készülő, a településképi rendeletet megalapozó településképi arculati kézikönyv szemléletformáló célt szolgál. A kézikönyvben meg kell határozni a településképi szempontból egymástól jól elkülönülő településrészeket, a településkaraktert meghatározó arculati jellemzőket és értékeket, a településkép minőségi formálására vonatkozó javaslatokat.
A település építészeti karakterének minőségi alakulása érdekében településképi rendeletben kell szabályozni a község településképét formáló építészeti és természeti elemekre vonatkozó előírásokat, a helyi építészeti örökségek védelmét, a településképi szempontból meghatározó területeket és a településképi követelményeket.
Újdonságot jelent, hogy a helyi építési szabályzat a jövőben már nem tartalmazhat településképre vonatkozó előírásokat, illetve az, hogy a helyi építészeti védelemre vonatkozó előírások bekerültek a rendeletbe.
Az elkészült településképi arculati kézikönyvvel és településképi rendelettel kapcsolatban lehetősége van a lakosságnak, üdülőtulajdonosoknak annak véleményezésére, észrevételek és javaslatok megfogalmazására a lakossági fórumon illetve a partnerségi egyeztetés alatt.
A fenti dokumentumok megtalálható az önkormányzat honlapján (www.felsőpáhok.hu) a Hírek menüpontban
A partnerségi egyeztetés időtartama: 2018 április 24.-május 8.
A "Partnerségi vélemény" tárgyú véleményeket levélben személyes érkeztetéssel az Önkormányzat Polgármesteri Hivatal címére (8395. Felsőpáhok Szent I. u. 67.) vagy e-mailen a felsopahok@z-net.hu címre kérjük megküldeni.
Felsőpáhok, 2018. április 23.
Prótár Richárd Krisztián polgármester
A Képviselő-testület 2018. április 26-i ülésének meghívója és kiküldött előterjesztései:Testületi 2018.04.26.pdf
A Képviselő-testület 2018. március 22-i ülésének meghívója és kiküldött előterjesztései:Testületi 2018.03.22.pdf